Simkó-Várnagy Mihály - Sting: Shape of my heart

Mert zseniális... :)

2Cellos

Az ember evolúciója

Itt az ideje az újabb biosz esszének... de most szerintem klasszisokkal érdekesebb a téma, mint legutóbb, mikor az idegrendszerről kellett írnunk. Na szóval egy "kis" részlet belőle:

Az emberiség történetének évezredei során fokozatosan fejlődött, felegyenesedett, majd civilizálódott. A jövő tekintetében megoszlik a tudomány: van, aki szerint már elértük a lehetséges maximumot, míg van olyan szakember is, aki a gépekkel összeolvadó hibrid lények eljövetelét várja. Honnan jöttünk és hová tartunk?

Chris Stringer professzor, a Londoni Természettudományi Múzeum munkatársa úgy véli, hogy az evolúciós folyamatok előreláthatatlanok. Példaként az 50 000 évvel ezelőtt élő kőkorszaki európai embereket hozza fel, akik minden idők legnagyobb és legerősebb embertípusai voltak. Ennek ellenére hirtelen mégis kiszorították őket az Afrikából érkező, vékonyabb, de magasabb intelligenciájú egyedek.

Steve Jones, a University College of London Genetikai, Evolúciós és Környezeti intézetének professzora szerint például semmilyent. A szakember idén októberben az egyetem egyik szakmai rendezvényén felszólalva úgy fogalmazott: evolúciós mechanizmusaink hanyatlóban vannak, s az emberiség fejlettség tekintetében elérte a lehetséges maximumot. Jones szerint az evolúció három kulcsfontosságú tényezőből – a természetes kiválasztódásból, a mutációból és a véletlenszerű változásból – tevődik össze. E folyamatokra azonban komoly hatással van az emberi működés. „Az ősidőkben utódaink fele nem érte volna meg a húszéves kort” – fejtette ki a professzor. „Ma azonban a fejlett, nyugati világban a születendő gyerekek 98 százaléka életben marad a 21. születésnapjáig. Várható élettartamunk annyira kitolódott, hogy még a lehetséges betegségek és véletlen balesetek teljes kiiktatásával is csupán 2 évvel javulna az átlagéletkor, amelyet elérünk. A természetes kiválasztódás szempontjából a halál már nem tekinthető komoly tényezőnek.”

„A kisebb populációk, amelyek valamelyest elkülönülve, izolálva élnek, még mutatnak változást vagy evolúciót, ha úgy tetszik, mivel egyes gének véletlenszerűen kihullanak az öröklődési láncból. Világszerte egyre közelebb kerülnek egymáshoz a különböző népcsoportok, és ez azzal jár, hogy az emberek genetikai anyaga egyre hasonlóbbá válik, elmosódik a határ az egyes etnikai csoportok között.”

Kérdés, hogy az ember miért ragaszkodik annyira a fizikai evolúcióhoz? Miért jelenti ez a darwini kifejezés egyenesen a testi fejlődést, mikor van valami, ami versenyezve fejlődött testünkkel: Az agyunk.

A University of Chicago kutatói szerint az emberi agy evolúciója még korántsem ért a végére. A Science-ben tavaly megjelent két tanulmány olyan génekről számol be, amelyek az agymérettel állnak kapcsolatban, és evolúciójuk jelenleg is gyors ütemben zajlik.

A két tanulmány eredményei szerint agyunk méretének és komplexitásának növekedése, amely igen jelentős szerepet játszott az ember evolúciójában, valószínűleg még ma sem tekinthető befejezettnek. "A minket körülvevő környezet egyre gyorsabban változik, és ezzel párhuzamosan azok a képességeink is, amelyek a világban való eligazodásunkat segítik. Valószínűnek tartom, hogy az emberi agy, amely mindeddig hatékonyan tudott alkalmazkodni a változásokhoz, a jövőben is képes lesz erre" – mondja Bruce Lahn (University of Chicago), a kutatások vezetője. Az evolúció nem a fajok szintjén zajlik, hanem a populációk szintjén: néhány egyed valamilyen előnyös genetikai mutáció birtokába jut, ami növeli a túlélési esélyeiket, majd az utódaikét is, végül a mutáció elterjed az egész populációban. "Jelenlegi kutatásunk során két ilyen példát sikerült találnunk. Mindkét esetben egy olyan gén új változatának az elterjedését figyeltük meg, amelyek az agyméretet szabályozzák. Az új génváltozatok elterjedésének láthatóan kedvezett a természetes szelekció" - mondja Lahn.

Egyes vélemények szerint az evolúció fittyet hányva a nyugati életforma védő hatásaira, továbbra is alakítja az emberiséget. A San Diego-i University of California biológusa, Christopher Wills szerint az olyan tulajdonságok, mint az "éles elme" és a "pénzgyűjtési képesség" jelenleg nagyon sok előnyt jelentenek hordozóiknak, így hozzásegítik őket ahhoz, hogy több gyermekük legyen, azaz sikeresebben vegyenek részt a genetikai fennmaradásban. Az amerikai biológus szerint az intelligencia, fajunk meghatározó jellemzője, továbbra is hajtja az evolúciót.

Isaac Mendez festő, aki képes lefesteni a jövőt; 

Peter Petrelli, akiről a festmény készült szintén

 különleges képességekkel rendelkezik

Az emberek jelenlegi és jövőbeli evolúciójáról még sorozatot is rendeztek Hősök címmel.

A közelmúltban véletlenszerűen különleges képességű emberek bukkantak fel szerte a világban. Átalakulásuk hétköznapi voltukból nem egyetlen nap leforgása alatt megy végbe. A különleges képességek megjelenése az evolúció eredménye. Az élet, ahogy Darwin mondta, mutáció és szelekció következménye. A jégkorszakhoz úgy alkalmazkodtak az élőlények, hogy a túlélés érdekében vastagabb bundát növesztettek. A mi korunk kihívásainak a szuperhősök felelnek meg.

Élet a háború idején

Nagypapám nemrég egy pályázatra összegyűjtötte életének mozzanatait fiatalkorából főleg a német illetve orosz megszállás tükrében. Ebből pár személyes kedvencem:

Ugye elég nehezen elképzelhető manapság, hogy életveszélybe kerüljünk? Hát még az, hogy napról napra, évről évre az legyen a normális, hogy bármikor kaphatsz egy harctéri behívót, hogy kitesznek céltáblának, hogy a lakásunkat, munkahelyünket, iskolánkat, vonatunkat szétlövik, lebombázzák. Viharosra sikeredett a XX. század, benne nagy- és dédszüleitek élete. Nem volt ingerszegény egy gyerek vagy diák számára, az biztos.

Megkísérlek mesélni a bölcs emberiség, no meg saját akkori csodás tetteimből.

- . -

A német megszálláskor, azaz a bombázások megindulásakor Érsekújváron laktunk, négy éves voltam. Anyu sok katonanótát énekelt, amelyek megviseltek rendesen. Nem annyira az „ellőtt jobb kar” a „vélem esett el a ló”, sokkal inkább a dallamok, a hangulat. Viszont jó lelki felkészítésül szolgáltak a bekövetkező félelmetes és titokzatos dolgokhoz, legyenek azok a normálistól alig eltérő változások, mint a légnyomástól megcsavarodott kémény vagy az égő lengyártól döbbenetesen vörös éjszaka. Ha eszembe jut, ma is hallom a rádióbemondó hangját: „Légiriadó Bácska-Baja felől”, majd a felbőgő szirénát, meg az igen magasan repülő amerikai bombázó-rajok közeledő, rettegést keltő morgását.

Csak egyszer éltem meg a zuhanó bomba egyre erősödő sivítását, majd robbanását, utána sötét lett és süket csend, (ma már tudom, elájultam) s mikor újra láttam, az egykori pince-kijárat felőli nagy lyukon nem bírtam kinézni, olyan erősen ömlött be a fény. Nem emlékszem semmi részletre, pl. hogy sírt-e, jajgatott-e a házi néni, csak arra a furcsa élményre, számomra is nyilvánvaló volt, meghalt a házi bácsi. Elcsendesültek már a robbanások, és ő kibújt a pincéből, de talán valami maradék bombát kaptunk a ház végébe - mesélte Anyu később. A pinceablak eldeformálódott rácsán keresztül tudtunk kimászni. A bombatölcsért iszonyú mélynek találtam, az udvari budi, meg tán csirkeól helyén a téglatörmeléket pedig szinte elgereblyézettnek. Semmi izgatott keresgélés nem volt, s én később sem láttam a holttestet.

Apu lebombázott iskolájára is emlékszem. Meg arra, hogy volt, amikor nem pincébe menekültünk, hanem az udvaron ásott futóárokba, máskor meg a város szélén kukoricaszárból összeállított sátor alá. Valami gyümölcsösben Apuval több kiégett orosz tankot is láttam.

- . -

A kibombázás után egy nagy udvaros, saroktelkes házba kerültünk. Ott rengeteg dolog történt. Pl. nem bírtam betelni egy oda beásott német lánctalpas (szállító?) látványával. Sehogy se fért a fejembe, hogy miért félnek, szinte rettegnek ennek a csodálatos és iszonyúan erős harci gépnek a katonái. Felnőtt fejjel most azt gondolom, a repülőktől tartottak, meg a vég eljöttét látták már.

Volt a pincelejáróban egy farakás - mint a Pál utcai fiúké - az alatt egy bácsi (magyar katonaszökevény) lakott.

A ház nagy pincéjébe bombázáskor, meg a front közeledtével igen sokan húzódtak le a közelből. De az emberformájú, géppisztolyos rettenet elől nem volt menekvés. Germánt kerestek, meg nőt. Nem értettem, miért jönnek vissza a pincéből krumplipucolásra elvittek kezükben elszaggatott kombinéval, fehérneművel. Azt már csak a későbbi elbeszélésekből tudom, hogy az előrelátóak szénnel festették öregre magukat, fejkendőt kötöttek, meg köhögtek, mintha tüdőbajosak lennének. Vagy úgy tettek, mint keresztanyám, aki 21 éves lehetett, s húgomat kapta kölcsön az ölébe. A gyerekeket, kisgyermekeseket nem bántották.

- . -

E kemény história után lazításul ugorjunk egy másik, későbbi nőügyre. Közvetlenül a háború után, nyáron történt.

Jó karban lévő, ősz hajtincsek nélküli ötvenes nagymamám egyedül lakott egy kis házban. A kertjében tevékenykedett, mikor a kerítésen át váratlanul beugrott a megszálló hadsereg – akkor még nem nevezték magukat felszabadítónak - egy sportos kiskatonája. Szorosan átkarolva nagymamám vállát, a pár lépésre lévő lócára, maga mellé húzta, ültette. Nagymamám megdermedt, ereiben meghűlt a vér, de szerencséjére isteni szikra pattant ki agyából: Elfordult a könnyű prédát már megszerezni vélt ragadozójától, kikapta a fogprotézisét, majd visszafordulva széles szájjal rávigyorgott. A számtalan veszélyt legyőzőtt frontharcos meg, mint akit puskából lőttek ki, oly sebességgel ugrott át ismét bokron, kerítésen!

Eredet

"A gondolat a legellenállóbb parazita, ha egyszer gyökeret ver, kiirtani lehetetlen."