Ugye elég nehezen elképzelhető manapság, hogy életveszélybe kerüljünk? Hát még az, hogy napról napra, évről évre az legyen a normális, hogy bármikor kaphatsz egy harctéri behívót, hogy kitesznek céltáblának, hogy a lakásunkat, munkahelyünket, iskolánkat, vonatunkat szétlövik, lebombázzák. Viharosra sikeredett a XX. század, benne nagy- és dédszüleitek élete. Nem volt ingerszegény egy gyerek vagy diák számára, az biztos.
Megkísérlek mesélni a bölcs emberiség, no meg saját akkori csodás tetteimből.
- . -
A német megszálláskor, azaz a bombázások megindulásakor Érsekújváron laktunk, négy éves voltam. Anyu sok katonanótát énekelt, amelyek megviseltek rendesen. Nem annyira az „ellőtt jobb kar” a „vélem esett el a ló”, sokkal inkább a dallamok, a hangulat. Viszont jó lelki felkészítésül szolgáltak a bekövetkező félelmetes és titokzatos dolgokhoz, legyenek azok a normálistól alig eltérő változások, mint a légnyomástól megcsavarodott kémény vagy az égő lengyártól döbbenetesen vörös éjszaka. Ha eszembe jut, ma is hallom a rádióbemondó hangját: „Légiriadó Bácska-Baja felől”, majd a felbőgő szirénát, meg az igen magasan repülő amerikai bombázó-rajok közeledő, rettegést keltő morgását.
Csak egyszer éltem meg a zuhanó bomba egyre erősödő sivítását, majd robbanását, utána sötét lett és süket csend, (ma már tudom, elájultam) s mikor újra láttam, az egykori pince-kijárat felőli nagy lyukon nem bírtam kinézni, olyan erősen ömlött be a fény. Nem emlékszem semmi részletre, pl. hogy sírt-e, jajgatott-e a házi néni, csak arra a furcsa élményre, számomra is nyilvánvaló volt, meghalt a házi bácsi. Elcsendesültek már a robbanások, és ő kibújt a pincéből, de talán valami maradék bombát kaptunk a ház végébe - mesélte Anyu később. A pinceablak eldeformálódott rácsán keresztül tudtunk kimászni. A bombatölcsért iszonyú mélynek találtam, az udvari budi, meg tán csirkeól helyén a téglatörmeléket pedig szinte elgereblyézettnek. Semmi izgatott keresgélés nem volt, s én később sem láttam a holttestet.
Apu lebombázott iskolájára is emlékszem. Meg arra, hogy volt, amikor nem pincébe menekültünk, hanem az udvaron ásott futóárokba, máskor meg a város szélén kukoricaszárból összeállított sátor alá. Valami gyümölcsösben Apuval több kiégett orosz tankot is láttam.
- . -
A kibombázás után egy nagy udvaros, saroktelkes házba kerültünk. Ott rengeteg dolog történt. Pl. nem bírtam betelni egy oda beásott német lánctalpas (szállító?) látványával. Sehogy se fért a fejembe, hogy miért félnek, szinte rettegnek ennek a csodálatos és iszonyúan erős harci gépnek a katonái. Felnőtt fejjel most azt gondolom, a repülőktől tartottak, meg a vég eljöttét látták már.
Volt a pincelejáróban egy farakás - mint a Pál utcai fiúké - az alatt egy bácsi (magyar katonaszökevény) lakott.
A ház nagy pincéjébe bombázáskor, meg a front közeledtével igen sokan húzódtak le a közelből. De az emberformájú, géppisztolyos rettenet elől nem volt menekvés. Germánt kerestek, meg nőt. Nem értettem, miért jönnek vissza a pincéből krumplipucolásra elvittek kezükben elszaggatott kombinéval, fehérneművel. Azt már csak a későbbi elbeszélésekből tudom, hogy az előrelátóak szénnel festették öregre magukat, fejkendőt kötöttek, meg köhögtek, mintha tüdőbajosak lennének. Vagy úgy tettek, mint keresztanyám, aki 21 éves lehetett, s húgomat kapta kölcsön az ölébe. A gyerekeket, kisgyermekeseket nem bántották.
- . -
E kemény história után lazításul ugorjunk egy másik, későbbi nőügyre. Közvetlenül a háború után, nyáron történt.
Jó karban lévő, ősz hajtincsek nélküli ötvenes nagymamám egyedül lakott egy kis házban. A kertjében tevékenykedett, mikor a kerítésen át váratlanul beugrott a megszálló hadsereg – akkor még nem nevezték magukat felszabadítónak - egy sportos kiskatonája. Szorosan átkarolva nagymamám vállát, a pár lépésre lévő lócára, maga mellé húzta, ültette. Nagymamám megdermedt, ereiben meghűlt a vér, de szerencséjére isteni szikra pattant ki agyából: Elfordult a könnyű prédát már megszerezni vélt ragadozójától, kikapta a fogprotézisét, majd visszafordulva széles szájjal rávigyorgott. A számtalan veszélyt legyőzőtt frontharcos meg, mint akit puskából lőttek ki, oly sebességgel ugrott át ismét bokron, kerítésen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése