A hiperbolikus geometriában egy pontból húzott két félegyenes által meghatározott tartományba belefér egy egész egyenes.
http://lajosszabo.com/SL/BOLYAI.pdf
a témáról egy érdekes, jó írás ;)
Erről kellett egy egyetemi órámra leírni a gondolatainkat, előtte áttanulmányozva a fenti szöveget (legalábbis egy részét).
Szerintem ez egy csodálatos dolog. A pontot szinte természetes az emberrel, magammal azonosítani, ami azt jelenti itt számomra, hogy "belém fér" a végtelen. Vagyis bennem van, miközben én véges vagyok. Vagy legalábbis annak tűnök!
Nem természetes azt a két végtelen távoli pontot, ami között az egyenes van összehasonlítani ilyen módon azzal az egy ponttal, magammal amiből kiindulok. Az Euklideszi síkban ezt a pontot és a végtelen hosszú egyenest, ennek a kezdetét és végét nem is lehet elképzelni. Nem lehet egy lapon említeni, nem lehet egy lapra rárajzolni... A hiperbolikus geometriában mégis kissé mintha úgy kezelnénk, mintha ezek a pontok, amik végtelen távol vannak, és az, ami itt van, hasonlóak lennének. Ez a hasonlóság szerintem az alapja annak, hogy a végtelen bennünk legyen. Bennem van a Végtelen, bennem van az Isten. Bennem van, ha elhiszem, hogy tudok hasonló lenni hozzá, bennem van, ha hasonló vagyok hozzá. Minél inkább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése